2026. március 17. kedd - Gertrúd, Patrik napja van - holnap Sándor, Ede napja lesz.


belépési link

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

SAVIO Plakat lelkesitO 2

Lelkesito szuoi klub 000

GALÉRIA

A tegnapi napon iskolánkban megvalósult az első lelkesítŐ szülői klub. A résztvevők megismerhették a Boldog szülők – Boldog családok programot, mely a szülőket foglalkoztató témákban előadók, vendégek, szakemberek meghívásával a későbbiekben rendszeres alkalmakká válnak. Újdonságnak számító kezdeményezések is szóba kerültek, mint pl. a nyári zarándoktáborok szervezése.

A rendezvény lelki vezetője Szigeti Antal atya volt, aki lelkesítŐ Örömhírt osztott meg a hallgatósággal. Nagy érdeklődéssel figyeltük bölcs és csendes szavait Jézusról, fiatalos szemléletét és meglátásait a családi életről. Egy pár perces videó megnézésében elcsendesedtünk és a Hangra fókuszáltuk érzékeinket.
A szülői klubot ima és szeretetvendégség zárta, melyet a felvigyázott gyerekeinkkel közösen fogyasztottunk el. A kellemes kötetlen beszélgetést élmény megosztókörrel fejeztük be.

Köszönünk mindennemű támogatást és jelenlétet, mely az eredményesnek jellemzett első lelkesítŐ klub foglalkozás megvalósításához hozzájárult!

Érdekesség: a résztvevők száma megegyezett Jézus tanítványainak számával.

Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves szülőket és az érdeklődőket a következő klubnapunkra, mely 2024. május 2-án kerül megrendezésre!

Témája: Bizalom-Tisztelet, lelkesítŐ - Üdvösség

Marcius 15 unnepseg

GALÉRIA

Március 15.

„Ma büszke szívem, hogy magyar vagyok
Izzik a lelkem és szemem ragyog.
Ma minden levél, minden ág.
egy szót suttog: Magyarország.
Ne csak dísz legyen a kokárda
Légy te is büszke hazádra
szívünkben hevesen dobognak a harcos hősök
Lelkünkben még ma is élnek márciusi hősök.”
/Kántor B.Péter/

2026. március 13-án iskolánk 7. osztályos tanulói megemlékeztek az 1848. március 15-i forradalomról és szabadságharcról. A gyerekek versrészletekkel, ünnepi dalokkal, prózai részletekkel idézték fel a történelem eseményeit. Az ünnepséggel méltó módon tisztelegtünk a márciusi hőseink emléke előtt.

Az osztályt felkészítette: Alekszáné Lipták Éva

Megyei matekverseny 2025 03 18 2

Ebben a tanévben több tanulónk részt vett a Mategye szervezésében rendezett Megyei Matematikaversenyen. A februárban tartott döntőn 2 tanulónk Omiljak Barnabás és Plavecz Ádám képviselte iskolánkat. Az eredményhirdetésre Füzesgyarmaton került sor március 18-án.
A hetedik osztályos Omiljak Barnabás a vármegye 3. helyezését érte el. Felkészítője Alekszáné Lipták Éva.
A negyedik osztályos Plavecz Ádám a vármegye 6. helyezettje lett. Felkészítője Lázár Emese.
 
Mindenkinek gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!