A tegnapi napon iskolánkban megvalósult az első lelkesítŐ szülői klub. A résztvevők megismerhették a Boldog szülők – Boldog családok programot, mely a szülőket foglalkoztató témákban előadók, vendégek, szakemberek meghívásával a későbbiekben rendszeres alkalmakká válnak. Újdonságnak számító kezdeményezések is szóba kerültek, mint pl. a nyári zarándoktáborok szervezése.
A rendezvény lelki vezetője Szigeti Antal atya volt, aki lelkesítŐ Örömhírt osztott meg a hallgatósággal. Nagy érdeklődéssel figyeltük bölcs és csendes szavait Jézusról, fiatalos szemléletét és meglátásait a családi életről. Egy pár perces videó megnézésében elcsendesedtünk és a Hangra fókuszáltuk érzékeinket.
A szülői klubot ima és szeretetvendégség zárta, melyet a felvigyázott gyerekeinkkel közösen fogyasztottunk el. A kellemes kötetlen beszélgetést élmény megosztókörrel fejeztük be.
Köszönünk mindennemű támogatást és jelenlétet, mely az eredményesnek jellemzett első lelkesítŐ klub foglalkozás megvalósításához hozzájárult!
Érdekesség: a résztvevők száma megegyezett Jézus tanítványainak számával.
Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves szülőket és az érdeklődőket a következő klubnapunkra, mely 2024. május 2-án kerül megrendezésre!
Témája: Bizalom-Tisztelet, lelkesítŐ - Üdvösség
Ebben a tanévben több tanulónk részt vett a Mategye szervezésében rendezett Megyei Matematikaversenyen. A februárban tartott döntőn 2 tanulónk Omiljak Barnabás és Plavecz Ádám képviselte iskolánkat. Az eredményhirdetésre Füzesgyarmaton került sor március 18-án.
A hetedik osztályos Omiljak Barnabás a vármegye 3. helyezését érte el. Felkészítője Alekszáné Lipták Éva.
A negyedik osztályos Plavecz Ádám a vármegye 6. helyezettje lett. Felkészítője Lázár Emese.
Mindenkinek gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!
Iskolánk dolgozóinak nagyböjti lelkinapján Lázár Emese tanárnő és Medovarszki János tanár úr vezetésével éneket tanultunk, majd Ilyés Zsolt atya Ferenc pápa nagyböjti üzenetét tolmácsolta számunkra. A napot bibliai kóstolóval zártuk.
Pénteken nagyböjti lelkinapot tartottunk iskolánkban, melynek témája az Imádság Éve volt. Az első órában megemlékeztünk névadónkról, Savio Szent Domonkosról. A Szülői Munkaközösség minden osztálynak játékokat adományozott, amit örömmel vettek birtokba a tanulók. Ezt követően a témához kapcsolódó gondolatok mentén vezettek tevékenységeket az osztályfőnökök. A napot közös keresztúttal és szentmisével zártuk.