2024. április 18. csütörtök - Andrea, Ilma napja van - holnap Emma napja lesz.


Kedves Szülők, Érdeklődők! Tisztelt Látogatóink!

Tunde koszonto kep

Szeretettel köszöntöm Önöket iskolánk honlapján! Engedjék meg, hogy röviden bemutassam az intézményünket.

1994-ben a békéscsabai katolikus hívek szorgalmazták, hogy újra induljon el a katolikus oktatás a megyeszékhelyen. Akkor közösen álmodtunk egy iskolát magunknak. Nem teljesen olyat, mint a többi városi intézmény, hanem olyat, amelybe beköltözik Jézus Krisztus szeretete. Azóta is olyan légkörben neveljük a ránk bízott gyermekeket, melynek alapja a szeretet, az empátia, a törődés és az egymásra épülő odafigyelés.

A kezdeti, 7 évfolyamos, kis létszámú iskola mára igencsak megváltozott: a békéscsabai székhelyintézmény mellett szerte a megyében még 5 általános iskola és 4 óvoda mondhatja magáról azt, hogy a Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda nagy családjának a tagja. Telekgerendáson, Kamuton, Gerendáson, Nagybánhegyesen és Végegyházán is átszövi a mindennapi oktató-nevelő munkát a katolikus hitünk szeretetteljes légköre.

Az iskola történetének több mint 2 évtizede alatt látványos változás történt a tanulók létszámának alakulásában is. Az első tanévben 78 diák, mára pedig 610 iskolás és óvodás alkotja a gyermek- és tanulóközösségünket.

Tudjuk, a szülők számára elengedhetetlenül fontos, hogy milyen pedagógiai környezetben, milyen nevelők keze alatt válik emberré gyermekük.

Pedagógiai tevékenységünk célja a szilárd alapokon álló, biztos tudás megszerzése, mely a keresztény értékekkel átszőve, azokra épülve alakítja tanítványaink személyiségét. Segítünk megismertetni a ránk bízott gyerekekkel a lehetőségeiket, igyekszünk felkelteni érdeklődésüket a szép, az igazi érték iránt, sőt megtanítjuk, hogyan kell csapatban dolgozni, a problémát megoldani, a nehézségeken átlendülni. Tudatosítjuk bennük, hogy valódi eredményt elérni csak komoly munkával lehet.

Jól képzett, elkötelezett pedagógusaink vannak, akik a nevelés-oktatás kérdéseiben határozott állásponttal rendelkeznek, tartós és használható alapértékeket közvetítenek a gyermekek felé. Valljuk, hogy következetes nevelés csak együttműködéssel lehetséges. Eredményt akkor tudunk elérni, ha a szülői házzal összefogásban dolgozhatunk.
A tanulás, a diákok tehetségének, képességeinek és adottságainak kibontakoztatása, ismeretük széleskörű bővítése, a Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda elhivatott pedagógusközösségének igazi missziója. Jó csapat vagyunk, hiszen Krisztus szeretete gyűjtött egybe minket.

Kedves jelenlegi és leendő Szülők!

Nagy gondot fordítunk arra, hogy az iskola értékei, nevelési rendszere, mindennapjai széles körben ismertté váljanak. Ennek érdekében szeretettel várjuk Önöket nyílt napjainkon, illetve az iskolába készülő gyermekeknek rendezett Suliváró foglalkozásokon.

Gyűjtsenek minél több információt rólunk itt, a honlapunkon, illetve a Facebook oldalunkon keresztül is! Kívánom, hogy hasznos és érdekes perceket töltsenek el a böngészéssel, és gyakran látogassanak vissza hozzánk! Ha nem kapnak választ a felmerülő kérdéseikre, hívjanak bátran bennünket! Az iskolaválasztás bizalmi kérdés. Hálásak vagyunk, hogy megtisztelnek bizalmukkal. Köszönjük, hogy jelenlegi tanítványaink végett minket választottak! Köszönjük, ha óvodás gyermekek szüleiként majd minket választanak!

Bódiné Bazsó Tünde
intézményvezető

belépési link

Lelkesito szuoi klub 000

GALÉRIA

A tegnapi napon iskolánkban megvalósult az első lelkesítŐ szülői klub. A résztvevők megismerhették a Boldog szülők – Boldog családok programot, mely a szülőket foglalkoztató témákban előadók, vendégek, szakemberek meghívásával a későbbiekben rendszeres alkalmakká válnak. Újdonságnak számító kezdeményezések is szóba kerültek, mint pl. a nyári zarándoktáborok szervezése.

A rendezvény lelki vezetője Szigeti Antal atya volt, aki lelkesítŐ Örömhírt osztott meg a hallgatósággal. Nagy érdeklődéssel figyeltük bölcs és csendes szavait Jézusról, fiatalos szemléletét és meglátásait a családi életről. Egy pár perces videó megnézésében elcsendesedtünk és a Hangra fókuszáltuk érzékeinket.
A szülői klubot ima és szeretetvendégség zárta, melyet a felvigyázott gyerekeinkkel közösen fogyasztottunk el. A kellemes kötetlen beszélgetést élmény megosztókörrel fejeztük be.

Köszönünk mindennemű támogatást és jelenlétet, mely az eredményesnek jellemzett első lelkesítŐ klub foglalkozás megvalósításához hozzájárult!

Érdekesség: a résztvevők száma megegyezett Jézus tanítványainak számával.

Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves szülőket és az érdeklődőket a következő klubnapunkra, mely 2024. május 2-án kerül megrendezésre!

Témája: Bizalom-Tisztelet, lelkesítŐ - Üdvösség